Csak egy fantáziaparádé

- Jó napot kívánok, olyan fényképezőgépet szeretnék vásárolni, amivel le tudom fényképezni a vízcseppeket. 

Az eladó nevetését visszafolytva megmutatta nekem azokat a gépeket, amikre tudott "vízcseppgaranciát" vállalni. :-)

Készültem erre az éjszakára.

Új külsővel, új gondolatokkal, régi stílusban, aztán amire elértem Ide, minden gondolat szétszéledt. Talán ez a legfőbb oka, hogy az elmúlt időszakban egy post sem sikerült.

Elmúlt 2011.

Ritka szar év volt. Nehézségekkel, akadályokkal, gondokkal, lejtőkkel, emelkedőkkel, bukkanókkal, esésekkel, kelésekkel, újabb esésekkel, és egyáltalán nem gondolom, hogy ez az év többet fog hozni. Ha nagyon erősen gondolkodnék se tudnék egy olyan élményt felhozni ebből az évből, ami maradandó és kellemes. 

Voltak fellángolások, hideg zuhanyok, csalódások, hazugságok, mint egy brazil szappanoperában, csak ebben az esetben egyik herceg se gondolta meg magát. Remélem az idén mindegyikőtök pofára fog esni. :-)

Megszülettek a fogadalmak is, idén is nekifutunk a kötelezőknek,

- leszokok a körömrágásról ( ez minden újévi fogadalmamban szerepel, idén talán sikerül )

- leszokok az energiaitalokról ( = harc a lehetetlennel )

- visszaveszek a dohányzásból

- lefogyok 7 kilót ( el is kezdtem edzeni, a nassolásról meg már időtlen idők óta lemondtam, egy kísértéssel kevesebb )

- sokkal kedvesebb leszek ( kivéve azokkal, akikkel tavaly is bunkó voltam, velük idén sokkal bunkóbb leszek )

Az Óév sok mindenre megtanított, például, hogy:

- akármennyire biztosnak látszik valami/valaki, pillanatok alatt úgy el tud tűnni, hogy arra sem lesz időd, hogy azt mondhasd "Viszlát"

- akármennyire szarnak tűnnek a dolgok, hidd el, fokozhatók,

- ami befuccsolhat, az általában be is fuccsol,

- ami törhetetlen, az is el tud törni,

- minél több energiát fektetsz valamibe, annál valószínűbb, hogy fölösleges,

- minél drágább egy fülhallgató, annál hamarabb rágja szét a macska,

- minél nehezebben találsz olyan csizmát, ami tetszik, annál valószínűbb, hogy egy hét alatt lejön a talpa,

- ha veszel háztartási gépet, elektronikai eszközt, (stb..) és elfelejted lepecsételtetni a garancialapot, a blokkot pedig kidobod, száz százalék, hogy az áru vagy sérült, vagy hiányos, vagy egy héten belül elromlik; ha megtartod a blokkot és lepecsételteted, akkor is elromlik, méghozzá a garancia lejárta után egy héttel, a csináltatás árából pedig új kütyüt is vehetsz,

- minél jobban szeretnél lefogyni, annál jobban vagy éhes,

- ha meg szeretnél bízni egy férfiban, és sikerül, öt perc alatt bebizonyítja, hogy miért nem kellett volna,

-  minél több fülbevalód van, annál többet veszítesz el,

-  a "lovag" érdeklődését mindig akkor kelted fel, amikor te már túl vagy rajta,

- minél jobban igazítod a sminked, annál jobban elkened,

- a világ soha nem áll meg, ezt ittas állapotban tapasztalod a legintenzívebben.

Annó megfogadtam, hogy addig fogok blogolni, amíg lesz kit szidjak. Ennek függvényében még egy ideig biztos, hogy itt leszek...

 e l m ú l i k.

ezzel vígasztalom magam...

 e l m ú l i k. 

"Elértünk egy olyan pontra, ahol már annyira szerettem, és annyi közünk volt egymáshoz, hogy én képtelen lettem volna ugyanúgy folytatni. Többet szerettem volna, vele akartam lenni. Egész egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy egy helyben topogjunk, hogy ugyanezt folytassuk akár egy kicsit is hosszabb távon. Vagy előre, vagy vissza, de mozdulni kellett."

Ha kérdeznél, mondanám, naná, hogy mondanám, legszívesebben mindent elmondanék neked, az elejétől a végéig, az egész történetet, minden apró részlettel, hogy legyen egy kis bűntudatod. Nem miattam, hanem miattunk, mert ha rászántad volna az időt, ha erőd lett volna átsiklani a felszínes dolgok fölött, ha hagytad volna, hogy megismerj, és ne csak ítélkezz, ha szavak mögé láttál volna...

És most még Te vagy megsértve, persze, hogyan is lehetne másképp, ez már megszokott dolog, körkörös rohangálás, mindig ugyanazok a körök, mindig ugyanaz az ok, mindig ugyanaz az okozat. 

ÉN ki merem jelenteni, hogy hiányzol. 

Talán ez az a pont, amikor az ember felnő.

Látod? Itt vagyok, és felnőttem. 

Talán nem veszed észre ezt a változást, hiszen nagyon rég óta csak futólag beszélünk.

Megtanultam bocsánatot kérni, elfogadni a veszteséget, méltósággal, nem kétségbeeséssel és kaparászással.

Emlékszel?

Régen senkire se hallgattam, mentem a saját fejem után, fejjel a falnak, mert gyerek szívvel azt hittem, soha semmi sem fájhat. Makacs voltam, de mára másképp látom a világot.

Megtanultam, hogy hogyan kell erősnek lenni, még akkor is, amikor a talaj fénysebességgel csúszik ki alólam , és megtanultam azt is, hogy nem sopánkodhatok mindig az elmúlt, vagy meg nem történt dolgok miatt. 

Megtanultam elesés után felállni, leporolni magam és tovább indulni, mert tudom, hogy az elvesztés fájdalma csak felemésztene. 

Tanultam a régi hibáimból, talán pont ezek tereltek a helyes útra, de ha újra kezdeném ezt az életet, tudom, hogy semmit sem csinálnék másképp, hiszen így tanultam meg, hogy milyen érzés szenvedni, kínból mosolyogni, erős maradni, kapaszkodni, és zuhanás után, törött szárnyakkal újra repülni tanulni. 

Beleestem ebbe a gödörbe, de kimászok belőle, meg tudom csinálni, érted? És tudom, hogy szépen lassan ismét őszintén fogok mosolyogni, pont úgy, ahogy akkor mosolyogtam, amikor minden rendben volt. 

Világos, hogy senkit nem fogok találni, aki pontosan ugyanolyan mint Ő, de már nem is kell. Az elmúlt egy év megtanított sok mindenre, és ezt nem vehetik el tőlem. Ez az enyém..

Névnapom van!

Holnap meg is ünneplem egy jó sörrel! :)

Ha egy probléma megoldódni látszik, biztosan jön egy új.

Ez Murphy törvénye. Miként az is, hogyha a Moszkva téren teljesen véletlenül szóba keveredsz egy helyes, jó kiállású fiatalemberrel, biztosan úgy fogják hívni, mint a pasit, akinek a leghalványabb emlékét is ki akarod törölni a fejedből. Így megy ez... :)

Utólag belegondolva mégis csak telefonszámot kellett volna cserélnünk, kellemes humorérzékkel rendelkezett, miután elmondtam, hogy én biz' isten nem szeretem a Zoltán nevezetű férfiakat, azt mondta szólíthatom Daninak, tehát lehetett volna Dani, aki valójában Zoli. Franc essen belé, kár érte ... :)

Tehát Kiscicáról... 

Tegnap megint sikerült összekapnunk, és ezért csak és kizárólag magamat okolhatom, utánaszámolva számtalanszor fogadtam meg, hogy én többet nem foglalkozok ezzel az emberrel, aztán mégsem sikerül száműzni a gondolataimból, de tegnap átlépett egy olyan határt, amit úgy gondolom nem kellett volna lenyeljek. A vége természetesen az lett, hogy még én éreztem bűntudatot, amiért megint nem voltam hibás :)

Ki is ő, hogy bírálja az életet, amit élek? Az ő kezei sem tiszták, valamiért mégis mindig az én hibáim kerülnek terítékre. 

Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok tökéletes, minden bizonnyal soha nem is leszek az, és igenis tudom, hogy alkalomadtán elviselhetetlen vagyok, nehezen kezelhető, és a hangulatváltozásaim engem is ugyanúgy fárasztanak, mint másokat, de aki nem tudja elviselni a rossz tulajdonságaimat, az nem érdemli meg a jókat sem, nem így van? 

Olvastam Murphy törvényeit a szerelemről, hatalmasakat kuncogtam rajta.

Az élet egy film, aminek a forgatókönyvét Isten írta és Murphy rendezte! :D